A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a motoros kaszkadőrt, Becmant kérte fel vendégnek egy kerekasztal beszélgetésre.

A Borsod megye útjain közlekedő motorosok és a rendőrség közötti összhangot próbálják így megteremteni a rendezvény szervezői, segítő kezet nyújtva nekünk, két keréken közlekedőknek.

A megyei rendőrség szívügyének tekinti a motoros közlekedés biztonságosabbá tételét, ezért szervezik meg ezt a beszélgetést, ahol feltehetünk nekik kérdéseket, elmondhatjuk esetleges félelmeinket, problémáinkat, megvitathatjuk a motorozással kapcsolatos mindennapos dolgainkat. Azért is úttörő jellegű lehet ez a találkozó, mert ők most meg akarnak hallgatni minket, így felhívhatjuk figyelmüket olyan dolgokra, amit az utca rendőrével eddig nem tudtunk vagy nemmertünk megbeszélni.

Becman minél több motoros érdeklődőre számít, akik szeretnék képviselni a motorosok érdekeit. Ő személy szerint nagyon örülne, a motoros hölgyeknek is, hiszen segítségükkel kicsit más nézőpontból is megközelíthetnék a felmerülő kérdéseket. Becman mindenképp motorral érkezik, és szeretné,haminél többen hasonlóan tennének.

A rendezvény ideje: 2010. május 06. 14.00 óra

Helyszín: Megyei Rendőr-főkapitányság II. objektum II. emeleti tanácsterme (Miskolc, Szeles u. 73.)

A rendezvényen részt vesznek: dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei főkapitány, Farkas József r. ezredes, rendészeti igazgató, B.-A.-Z. MBB elnöke,  Nagy Béla „BECMAN” motoros kaszkadőr, streetfighter.

Aki részt kíván venni, jelezze vissza Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. , hogy a létszám alapján előre tervezhessenek.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Túra képek 2010

Találkozó képek 2011

Találkozó képek 2010

Kiállítás képek 2011

Kiállítás képek 2010