Matusik Andinak méltó ellenfele akad Kunmadarason, ugyanis egy svéd hölgy is rajthoz áll április 28. és május 1. között.

 

A svéd hölgy, úgy tűnik Andihoz hasonlóan a ProStock kategóriában indul majd a kunmadarasi UEM Dragbike EB-n, de mellette számos külföldi nevezője is van az idei első futamnak. Sőt, mondhatjuk, hogy ennyi sztár még soha nem állt egyszerre a Kunmadarasi aszfaltcsíkon, mint idén. A négynapos rendezvényen ismét hatalmas buli és rengeteg látnivaló várható.

A tavalyi fergeteges siker után az idén április 28-május 1-jén a kunmadarasi repülőtéren megrendezendő Honda Motoros Majálison ismét az UEM Dragbike Európabajnokságé lesz a főszerep. Persze a szervezők nem titkolt célja, hogy a motoros EB futamok mellé a dargster autók EB futamát is Magyarországra hozzák, és ez a folyamat máris jó úton halad. A meghívásos versenyre máris több autó nevezett. A rajtnár felsorakozó dragsterek teljesítménye egyenként több ezer lóerő.

A Stuntriding Országos Bajnokság első futamán pedig Angyal Zoli Stunt Világbajnok új trükkjei mellett megcsodálhatjuk majd Lelkes Réka új motorját, és a többi versenyző mellett szurkolhatunk az egyetlen magyar hölgynek, aki versenyszerűen űzi ezt a veszélyes sportot.

A pletykák szerint a gyorsulási versenyeken több gyorsasági motoros versenyző hölggyel is összefuthatunk majd, hiszen a rajt gyakorlására ez a versenyzési forma a legtökéletesebb.És nem utolsósorban a Csajokamotoron.hu rózsaszín sátrában ismét megvásárolhatjátok majd áruházunk termékeit, és összetalálkozhattok a fórumunk tagjaival.

Ha szeretnéd megnyerni a belépőjegyed a négynapos rendezvényre, nem kell mást tenned, mint válaszolni arra a kérdésre, hogy hogy hívják a svéd dragbike versenyző nőt, aki ProStock kategóriában indul áprilsi 28-május1. között megrendezésre kerülő versenyen. A megfejtéseket "Kunmadár játék" tárgyal Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. legkésőbb április 22-ig. A helyes megfejtők között 10 db belépőt sorsolunk ki a négynapos rendezvényre.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
0 #6 Wild magazin nyertesNaNa 2011-05-04 18:02
Kunmadarason standunknál regisztrálók között egy fél éves Wild magazin előfizetést és egy Wild pólót sorsoltunk ki.
A szerencsés nyertes: Cseke Sándor, akit emilben értesítettünk, és nagyon örült. :)
Idézet
 
 
0 #5 NyertesekNaNa 2011-05-02 11:27
Tehát a nyertesek voltak:

Barbara Szabó
Szűcs István
László Bíró
Liliána Faddi
daniella kato
Eszter Teke
Zoltán Kiss
Fodor Zenko
faragóné schaffer ildikó
Károly Koncz

Aki ott volt, attól egy visszajelzést megköszönnénk. :) akár képeket is a galériába!
Idézet
 
 
0 #4 VÁ: Készülsz már Kunmadárra? Nagy Zoltán 2011-04-29 10:20
Okés, köszi, teljesen mindegy mi így is úgy is megyünk. :-)
Idézet
 
 
0 #3 NyertesekNaNa 2011-04-29 10:08
Itt a fórumban tudsz érdeklődni,hogy ki megy:http://club.csajokamotoron.hu/motoros-talalkozok/189-kunmadaras-46.html
Idézet
 
 
0 #2 NyertesekNaNa 2011-04-29 10:04
Igen, lehet.
Mindenkit értesítettünk emilben,demivel a nevük le lesz adva a kapuban, a visszaélések elkerülése végett nem írhatomki ide.
Viszont remélem, hogy majd visszajeleznek, hogy ott voltak.
Idézet
 
 
+1 #1 VÁ: Készülsz már Kunmadárra? Nagy Zoltán 2011-04-29 09:56
Sziasztok!

A nyertesek névsorát lehet már tudni
a játékkal kapcsolatban?

Hali
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Túra képek 2010

Találkozó képek 2011

Találkozó képek 2010

Kiállítás képek 2011

Kiállítás képek 2010