No de nem örökre! A Kozma utcai fegyházban lépett fel a zenekar. A koncert érdekessége az volt, hogy a rabokkal együtt játszottak a srácok.

Mondhatni, missziónak tekinti a Zorall a börtönökben való fellépéseket, ugyanis hosszú évek óta járják a fegyházakat. December 23-án, délelőtt, a Kozmai utcai börtön ebédlőjében nyomtak egy kemény rock koncertet a fiúk.

A kezdés kicsit csúszott, de a tábornok úr rövid nyitóbeszéde után Hangya, Kicsi és Attila a húrok közé csapott, Pöpi izzította a dobverőit, Szasza pedig a hangszálait.

Türelmetlenek voltak a rabok, mert késett a koncert, de az oldalt álló fegyőrök egyetlen szemvillanására lenyugodtak. Amint megszólaltak az első ütemek, halk üdvrivalgás hallatszott, és ülve tomboltak az emberek.

Az első sorban helyet foglaló rabok izgatottan várták, hogy a színpadra léphessenek, ugyanis az "Azért vannak a jó barátok" című nótát adták elő a zenekarral. Pár szám után erre meg is kapták a lehetőséget. Ahhoz képest, hogy nem volt idő összepróbálni a számot az együttessel, nagyon jól sikerült az előadás. Különös hangulatot adott a zeneszámnak, a középen, hegedűn játszó elítélt muzsikája. De előkerültek még gitárok is, a többiek pedig énekeltek.

Még több kép a galériában!A börtönben előzetesen megrendezett Ki mit tud? vetélkedő győztesei léphettek fel az együttessel. Ahogyan a tábornok úr is elmondta, a Zorall volt az ajándék az elítélteknek. És persze ennél jobb motiváló erő nem kellett, hogy a verseny nyertesi állhattak színpadra a zenészekkel.

Az "Azért vannak a jó barátok" zeneszám után levonultak az elítéltek az emelvényről, a srácok pedig folytatták tovább a koncertet. Ekkor már teljesen feloldódott a hangulat, a kezdeti, érezhetően feszélyezett légkör után. Ami valószínűleg nekünk, újságíróknak is köszönhető volt, hiszen a Zorall fellépéseket már megszokták a rabok.

A "Boldog születésnapot" aktuális nótának számított, ugyanis Barbaró Attila ünnepelte a szülinapját, de az elítéltek közül is felköszöntötték az illetékest.

A "Valami véget ért" című, utolsó szám végeztével azért megkapták a művészek a szokásos „vissza, vissza” kiabálásokat, aminek eleget is tettek. Ismételten, közösen, az előzőleg fellépő elítéltekkel. Ezúttal a "Macskajaj" című számot adták elő együttes erővel. Az tény, hogy az ilyen napokat várják a rabok a börtönben, amikor a megszokott monotonitásból kizökkenti őket valami...

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
-1 #5 VÁ: Börtönben a Zorallblagaanami 2010-12-29 13:51
És utána jön a dec.23.ai előadásuk amibe még ráadásul együtt is lépnek fől még ha egy dal erejéig is.Nagy buli volt benn gondoskodott róla a zorall.Örülök is neki.Nem mert a börtön hamarabb lépni az ügybe mivel furcsállotta volna mindenki h nincs jelen a ki-mit-tud gyöztese igy megvárták mig lezajlik ez a buli és utánna sunyi módon el is szállitották.Én tudom vagyis gondolom h a zorall együttes a rabok miatt megy be h valamolyen szinten főlviditsák őket.Életet adjanak beléjük erőt energiát amit csak is osztályozmi tudom tőllük és megköszönni.De amit a börtön csinál az egy aljasság töllük.Hangyának pedig üzenem h utolagosan is köszönöm a "Boldog Szülinapos" dalukat.
Idézet
 
 
0 #4 VÁ: Börtönben a Zorallblagaanami 2010-12-29 13:32
Az jo érzés volt a raboknak h benn volt a zorall.Csak ők nem tudják mi folyik ott benn.De szer jobb is.Mikor benn van egy ember akire semmi gond probléma nincs.A ki-mit-tudon rendszeresen szerepel,első helyezéseket ér el,a zorall csapatának is bejön a fellépése.
Idézet
 
 
0 #3 VÁ: Börtönben a ZorallPeyton 2010-12-26 22:29
Nem, a csajok nem voltak ott. Érdekes élmény volt, az biztos... Majd írok róla blogot. ;-)
Idézet
 
 
0 #2 VÁ: Börtönben a Zorallbae 2010-12-25 08:54
Jajjjj ma lesz a Pesti koncert!!!!! :-)
Idézet
 
 
0 #1 VÁ: Börtönben a Zorallbae 2010-12-25 08:54
A csajok nincsenek itt úgy látom :-*
:D tényleg zsír lett a cím :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Túra képek 2010

Találkozó képek 2011

Találkozó képek 2010

Kiállítás képek 2011

Kiállítás képek 2010