| 2011 április 27
| Tartalomjegyzék |
|---|
| Tavasz a rutinpályán |
| Olvass tovább! |
Eljött ez a nap is, végre újra motorra ülhettem. Az igazságot megvallva, tartottam az egésztől, mert régen volt már tavaly ősz…
Ahogyan közeledett az időpont, hogy motorozhatok, vagy legalábbis próbálkozhatom, elővett a gyomorgörcs. Végiggondoltam képzeletben, mit hogyan kell, mi hol van a motoron… De, persze, a szokásos „túlagyalásomnak” köszönhetően felspannoltam saját magam, hogy már megint, vagy még mindig félek a motortól… magamtól…Mire Szentendrére értem, túljutottam a holtponton, és ott tartottam, hogy minden mindegy, majd lesz valahogy, ennyire nem lehetek béna. Le kell győznöm ezt az egészet magamban!
A pomázi rutinpályára majdnem nekem kellett átvinnem a Kawát, de az utolsó pillanatban megérkezett a felmentő sereg egy tanuló személyében. Jobb is volt így, mert hirtelen nagyon ódzkodtam a feladattól. Még fel kellett elevenítenem a motorral való kapcsolatomat.
A pályán szabályosan remegett a kezem, amikor felültem a vasra. Amikor tettem pár próbakört, és újra szokogattam a gép erejét, súlyát, egyre jobban ment minden. Felbátorodtam! Már betolni sem ment olyan nehezen, mint az elején, hiszen idomul egymáshoz a motor és az ember lánya.
Az egyes feladatot adta ki parancsba az oktatóm, szóval róttam a köröket egy ideig. Jött egy lefulladós sorozatom… No, álljunk csak meg, kislány! Azért már nem itt tartunk. Képzeletben adtam magamnak két pofont, és azután már tudtam koncentrálni.
Azt gondoltam, hogy – egyértelműen – a második feladattal folytatjuk… De nem! Közölte velem az úr, hogy na, akkor a harmadikat, amitől a legjobban tartottam, csináljam meg. „Hát de…” Első reakció. „Jól van…” Nagy levegő, kuplung be, egyesbe, gáz, és irány…
- Kötelező biztonsági ellenőrzés elindulás előtt (11-07)
- Rutinvizsga előtt (11-07)
- A hármas rutinfeladat (11-06)
- Vissza a nyolcashoz (11-06)
- Csajok a pályán (11-05)
- A kettes rutinfeladat (11-01)
- A legrosszabb motoros nap (10-12)
- Az egyes rutinfeladat (10-11)
- Az első utam forgalomban (10-11)
- A félelmetes nyolcas (10-10)
















