Nem sikerült a rutinvizsga

Írta: Rácz Edina | 2011 augusztus 17

Halálos nyugalommal, a „mindent tudok, essünk már túl rajta” léha érzésével indultam reggel a vizsgára.

Út közben, végig arra gondoltam, hogy gyorsan lerendezzük, és megyek is a Nyugati-pályaudvarra, hogy elérjem a hazafelé, Püspökladányba induló vonatot. Ez mind szép és jó volt, de rá kellett jönnöm, hogy „Edina tervez, Isten végez”. Biztosan utál engem…

A vizsgaállomáson kiderült, hogy szerény személyem részesült abban a kiváltságban, hogy első legyen. Rajtam kívül még volt pár szerencsés delikvens.

Direkt hamarabb mentünk ki a rutinpályára, hogy még legyen időnk a megmérettetés előtt tenni pár kört, és átvenni együtt a műszaki kérdéseket. Már mindenkinek tele volt mindene az egész várakozással, mert persze késett a vizsgabiztos… Azt a verebek csiripelték, hogy nagyon tudja ám az emberünk, hány vizsgázó megy le hajszálpontosan az ebédidő kezdetéig…

Végre, intett az oktatónk, a felénk sétáló úrra, hogy „Ő lesz az”… Na, azért ekkor már rendesen a torkomban volt a gyomrom. Pár szót beszélgettek az oktatónkkal, azután a nevemet hallottam. Sorstársaimnak arrébb kellett fáradniuk, hogy ne zavarják a vizsgát.

Nagyon meleg volt, a betont égette a nap. A pálya mellett pár fa nyújtott csak árnyékot. A Biztos úr, odatolatta a motort az oktatóval az egyik árnyékos fa alá. Ekkor még nem gondoltam rosszra egyáltalán…

Rögtön a lovak közé csaptunk, miután meggyőződött kérdezőm a személyi igazolványom érvényességéről, valamint szemrevételezte a vizsgalapomat. Elkezdtem darálni a motor elindulás előtti műszaki vizsgálatát. Mondtam-mondtam az okosságokat, de közben a középtámaszról le kellett lökni a motort. Eddig, ezerszer megcsináltam a középsztenderre állítást, valamint a visszarakást. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezzel lesz a probléma!