Még február elején keresett meg minket egy újságító, hogy a női közösségekről induló új sorozatukban az elsők között szeretnének bemutatni minket.

A telefonos interjúk mellé szükség volt illusztrációra is. Hiába ajánlgattam a nyári fotóinkat, ragaszkodtak a saját fotósuk által készítettekhez. Nehéz volt hirtelen összehozni, hogy a képeken motor is legyen, mivel sajnos ilyenkor a legtöbb motorosnak még bőven téli álmot alszik a gépe. A megjelenés viszont már - reményeink szerint - tavaszi időpontban lesz, ezért nem lehetett havas a háttér.

Köztes megoldásnak jónak tűnt Vik30 munkahelyének mélygarázsa. Viki a motoroját is itt tárolja télen, így melegebb, szárazabb napokon könnyen elő is tudja venni egy-egy rövidebb körre. Aki előtt azonban mindannyian megemelhetjük a kalapunkat Pacikó, aki egyenesen Dányból motorozott el Óbudára a fotózás kedvéért, majd a sötét téli estén haza is. Sajnos a megjelent képekről ő és a motorja lemaradt.

 

A tegnap megjelent számban azután a szemfüles motoros lányok megtalálták magukat. Sajnos az egy darab kép nem igazán alkalmas a motorozás élményének élethű bemutatására, de örülök, hogy kérésemre mégis jópáran eljöttek a hirtelen jött fotózásra.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
0 #1 Németh Tamás 2010-03-05 17:32
Szioka csajok!
Gratulálok!! A cikk és a fotók is JÓk.
A közeljövőben gondolom többet fogunk találkozni többek között a VBKMSE bázisán is.

Addig is "Széles utat, gumi fákat"
Üdv ! : "el Barto"
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

CsaM-os buliképek 2011

CsaM-os buliképek 2010

CsaM-os buliképek 2009

CsaM-os buliképek 2008

CsaM-os buliképek 2007

CsaM-os buliképek 2006