| 2009 augusztus 19
A fiatal indiai nők mindent elkövetnek, hogy ledöntsék a tabukat, és minél távolabbra kerüljenek a hagyományos női szereptől. Úgy tűnik, most eljött az ő idejük, hiszen július 26-án indult útjára az MTV India televízió és a Bajaj Auto közös valóságshowja, a Pulsar MTV Stunt Mania. A szereplők között négy motoros lány is van.
A nagy indiai produkciók szülőhelye, Bollywood minden lehetőséget biztosít arra, hogy akár egy motoros nő is nagy karriert futhasson be. Hiszen a filmeket itt szinte futószalagon gyártják. A sikeres színésznők és modellek egész biztos nem kockáztatnák, hogy egy veszélyesebb jelenet forgatása közben megsérüljenek. Még szerencse, hogy vannak olyan lányok, akik szívesen megteszik ezt.
Egy másik szereplő, a joghallgató Vartika Pande mindössze másfél éve kaszkadőrködik. Elmondása szerint a motorozás a vérében van, és ezt a műsor szakértője, a híres Bollywoodi kaszkadőr Allan Amin is megerősítette. Sherin Solomon, a 19 éves média hallgató egy nap akár száz kilométert is lemotorozik a városban. Kétkerekű hobbija mellett pedig az egyetlen női tagja egy breaktánc csoportnak.
Mindeddig sokak számára elképzelhetetlen volt, hogy egy nő gumit égessen, egykerekezzen vagy hasonló mutatványokat végezzen motoron. A műsor azonban bebizonyítja, hogy nem csak egy férfi lehet elég bátor ahhoz, hogy átmotorozzon a tűzön, vagy egy pallón az Arab-tenger fölött, esetleg leugrasson egy negyven emeletes felhőkarcolóról.
Bár Indiában a legtöbb férfi még mindig úgy gondolja, hogy a nőknek a motoron hátul van a helyük, Pune városban például létezik egy női motoros klub immár húsz taggal Stunt Rider Girls néven. Rendszeresen összejárnak, és együtt gyakorolják a különböző trükköket. Bár a kaszkadőrködés többségüknek egyelőre csak hobbi, van olyan, tag, akinek megfordult a fejében, hogy profiként folytassa. A műsor bizonyára nekik is új perspektívákat ad majd. A műsor nézői között négy darab Bajaj Pulsar motort sorsolnak ki.
- A csajok is számítanak (09-12)
- Pályacsúcs a Hungaroringen (09-12)
- Megújultunk (09-11)
- Kovács Niki bukósisakkal lepte meg Rossit (09-11)
- Csajos sarok a Bázis Motornál (09-09)
- Nyerj egy csajos pályázást! (09-08)
- Motoros csajok az Echo TV-ben (09-07)
- Szépségkirálynők a katonák ellen (09-07)
- Motoros amazonok a TV-ben (09-05)
- Asszony nélkül motorral (09-03)













