| 2007 augusztus 05
A programok között többek között lesz jótékonysági motoros felvonulás a mellrák ellen, amelynek útvonala keresztül vezet a gyönyörű Black Hills-en. A résztvevők fejenként 15 amerikai dollárral járulhatnak hozzá az American Cancer Society kutatásaihoz. A rendezvény mellett előadásokat is hallgathatnak a részvevők a mellrák megelőzésének lehetőségeiről.
A délután folyamán rendezik meg a Ride-In Bike Show-t. A motorszépségversenyen kivételesen nem kell megfelelni semmi különleges feltételnek. A közönség a show legjobbja mellett a legjobb fényezésre szavazhat majd. Ezen kívül két új díj is lesz idén: az egyiket a júliusban tragikus körülmények között elhunyt Sandy Leone, a Myrtle Beach Harley-Davidson promóciós igazgatója emlékére alapították, a másikat a motorkerékpár ipar idei legjobb női vezetőjének adják át. Persze péntekig még van egy pár nap, ezért a szervezők nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a világ egyik legnagyobb találkozóján megjelenő cégek újabb díjakat ajánljanak fel.
A pénteki nap tehát izgalmasnak ígérkezik a Top 50 Rally Parkban a motoros hölgyek számára, de azért ne felejtsünk el szurkolni a mindeközben Sturgisben zajló Motorépítő Világbajnokság magyar részvevőinek, a Sapka Műveknek, és az egyedülálló Time Machine-nak!
- Motorépítés a színpadon (08-01)
- Hat nő mehet Daytonába (07-12)
- Pepper Massey az év asszonya (07-12)
- Motorépítők a mellrák ellen (07-09)
- Szerelem első váltásra (07-09)
- Vak világjáró (07-07)
- Az popdíva Fat Boyt választott (07-03)
- Csajok a motoron Melindáért (07-03)
- Motoros nő a hegymászók között (07-02)
- Legyen ön is motoros (07-02)












